Egek Ura Blog
Utasszállítók, légitársaságok, repülőterek, business-várók, árak, tippek, trükkök!

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Aki hallja, adja át! A hétvégén egy napra leáll a Ryanair weblapja, mert a magát a világ kedvenc légitársaságának nevező fapad lecseréli a teljes webes foglalási rendszerét, így pénteken este tíztől nem működik majd. Aki tehát a hétvégén utazik, annak azt tanácsolják, hogy csekkoljon be pénteken délutánig, utána ugyanis az utolsópillanatosok miatt alighanem idegtépő lesz a folyamat.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kreatívan reagált a Delta az olajár újbóli robbanására: vett egy olajfinomítót. Első hallásra két dolgot mondhatnánk erre, egyrészt, hogy ezeknek elment a maradék józan eszük is, vagy épp ellenkezőleg, hogy mennyire zseniális húzás. Nos, a dolog nem ilyen egyszerű, de a légitársaság vezetése azt várja a lépéstől, hogy már az első évben hozza vissza a befektetést, amely 180 millió dollár. Pont annyi, mint egy szélestörzsű gép listaára. Vagy kettő reális vételára! 300 millió dollárt spórolna a légitársaság az évi 12 milliárdos kerozinszámlából!

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A konstrukciós munkák csúszása miatt eltolták a Berlin Brandenburg International (BER) repülőtér nyitását - írta a német sajtó és a Reuters is. A csúszás néhány hónap is lehet, mert - a sajtóinformációk szerint - problémák vannak a tűzjelző- és tűzbiztonsági rendszerekkel. Egyelőre nem is közöltek új időpontot a zöldmezős reptér nyitására.

A Lufthansa erre reagálva azt közölte, hogy mindettől függetlenül folytatják a terjeszkedést Berlinben, és a reptér nyitásáig megpróbálnak új slotokhoz jutni a Tegelen, erről már tárgyalnak is a repülőtér üzemeltetőjével. A késés persze érzékenyen érinti az AirBerlin légitársaságot is, nem beszélve a berlini turisztikai szektorról.

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ezen a héten Zsíros Sándor kolléga fapad-élményeit összefoglaló vendégposzttal nyitok, amely némi repülős érdekesség mellett kiváló példát mutat arra, hogyan kell rámozdulni a fapadok legújabb célállomásaira. Sanyi 14 ezerért Malagába repült, s onnan nagyon cool helyekre jutott el, s hosszasan tanulmányozta a gibraltári reptér 1800 méteres futóját is.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Örülhetnek a gasztroturisták, az Air France ugyanis hallgatva az idők szavára, június 19.-től hetente kétszer közvetlen járatot indít Paul Bocuse városába, Lyonba. Csütörtökön háromnegyed kettőkor indul el a Brit Air által üzemeltetett CRJ1000-es repülőgép, hazafelé pedig kedden 10.55-kor lehet indulni – ez lehet az ideális hosszú hétvégés menetrend, de természetesen fordítva is megél a dolog. A jegy nem olcsó, egyelőre 79000 forint körüli áron árulják, ami csak néhány ezerrel olcsóbb, mint Charles De Gaulle-on átszállni, viszont nagyságrendekkel gyorsabb és kényelmesebb a párizsi átszállásnál.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Új korszak kezdődik május elsején a Lufthansánál. Előbb egy fantasztikus ceremónia keretében a Seattle melleti Boeing field-en elbúcsúztatják az első Boeing 747-8i repülőgépet, amely a Lufthansa flottájának új zászlóshajója lesz, mint az első az új jumbók közül, amely kereskedelmi forgalomba áll. (Legalábbis, az utasszállító változatból, hiszen a freighter már repül például a Cargolux-nál, s már járt is Budapesten, méghozzá az első kereskedelmi útján!) A Lufthansa huszat rendelt a repülőből, evvel cserélik le a meglévő 28 Boeing 747-400-ast, melyekből az újabbakat jó ideig használják még: többük még akár tíz évig is a flottában maradhat, azokat a nagykarbantartások idején retrofittelik, teljesen kicsérlik a belső terüket: új economy, új business és első osztályt rendeznek be a fedélzeten, a világítást is kicserélik.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Már tíz éve is le akarták állítani a Malév Boeing 767-eseit és megszüntetni a hosszú távú repülést, amely már akkor is évi több milliárdos veszteséget okozott a vállalatnak – legalábbis a cég könyvelése szerint. Az első menedzser, aki komolyan foglalkozott a nagygépek leállításával, Váradi József, a Wizz Air mai vezére volt. Nagyon határozottan hitte, hogy csak ezzel a lépéssel hatalmas veszteségtől szabadítaná meg a céget.

A politika befolyása, a szürke üzleti körök, vagy milyen okai lehettek arra, hogy végül mégsem lépte meg ezt a karakén lépést? Kiderül  A Malév-sztori című könyvből, amelyben Váradi József maga mesél a 2001-2003 közötti időszakról.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A június 18.-tól repülő London Luton felé közelekdő heti három járathoz szeptember 16.-tól további hármat ad hozzá, így immár csak szombaton nem repülnek a lila gépek Debrecen és London Luton között. Váradi József vezérigazgató elmondta: a debreceni útvonalra várakozásokon felül érkeznek a foglalások.

Jó hír, hogy a foglalások hatvan százaléka a külpiacokról érkezik, vagyis Debrecen sokat fog profitálni a járatokból. - A debreceni reptér majdnem száz százalékban a város tulajdona, területéből 17 hektár állami tulajdon - mondta Kósa Lajos a cívisváros polgármestere. A reptér-üzemeltető cégben a városnak több, mint 25 százalékos tulajdonrésze van.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bejelentették, majd elhalasztották a járatindítást, most pedig alighanem Prágára cserélték Budapestet: a spanyol-olasz diszkont légitársaság nem repül Budapest és Velence Marco Polo között. Nagyon meglepődni persze nincs okunk. Mondhatnánk azt is, hogy a Rynair-effect egy olyan légitársasággal kezdődött el, amelyik még be sem jött Budapestre.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Kétezer focipálya nagyságú területet foglal el (1470 hektár), két és fél milliárd euróért – ez körülbelül 750 milliárd forint – épült, nem számítva a vasúti és a közúti összeköttetését, huszonkétezer ember munkahelyeként szolgál június harmadikától és több, mint negyvenezer munkahelyet teremt Berlin és Brandenburg tartomány, valamint Lengyelország nyugati határainál. Ez Berlin legújabb, s a nyitástól kezdve egyetlen reptere. Vadonatúj létesítmény, s néhány napja beleshettem a Berlin Brandenburg International kulisszái mögé. Nem tudok nem meghatódottan írni erről az alkalomról és erről a reptérről, több okból sem: először is, nem mindennapi pillanat, amikor egy vadonatúj repülőtér nyílik egy kontinensen.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Több mint két hónap telt a Malév fekete péntekje óta, s 23-án annak is két hónapja lesz, hogy a HA-LQC lajstromú Q400-assal az utolsó üzemben lévő Malév-gép is elhagyta Ferihegyet. Mindeközben én, valamint a nyomda is befejezte a dolgát, s holnaptól, holnaputántól feltűnik a könyvesboltok polcain, valamint azonnali szállítással is rendelhetővé válik A Malév-sztori című könyvem, amelyből többek között kiderül az is: nem egy, sőt nem kettő terv létezett már 2010-ben a cég zöldmezős újraindítására.

A hozzám eljutott dokumentumokból kiderült, hogy részletesen elemezték a Malév újjászervezésének esélyeit az állami támogatásokat vizsgáló uniós vizsgálat fényében is, de már akkor is arra jutottak a szakértők, hogy a Malév Zrt. csődbe engedésével, valamint egy új, „zöldmezős” légitársaság indításával sokkal jobban jár a tulajdonos, legyen az akár az állam- akár egy magánbefektető.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

747 SGD (szingapúri dollár), csaknem 150 ezer forint: ennyibe kerül a jegy, amely még ezekben a pillanatokban is kapható a Singapore Airlines történelmi, 747 és 748-as számú retúr járatára, amellyel végleg nyugdíjba küldik az egek királynőjét, a jumbót. A poszt mgejelenését követően hét órával száll fel az SQ utolsó 747-400-assal teljesített járata, a business jegy 2200 szingapúri dollárba kerül, s ezzel véget ér egy dicsőséges korszak a délkelet-ázsiai légitársaság történetében. Párhuzamosan azzal, hogy az Airbus A380 üzembe állításával 2007-ben elkezdődött egy új, a szuperjumbó korszaka: ma már 17 A380-ast üzemeltet a légitársaság, s evvel repül Frankfurtba, Londonba, Zürichbe és Párizsba is, hogy csak az európai célállomásokat említsük. 2012-t még három 747-essel kezdték, ma már csak egyet üzemeltetnek, amely egészen március végéig Melbourne és Szingapúr között járt, majd hamarosan az utolsó kereskedelmi járatára indul, Hong Kongba. Az ötcsillagos légitársaságok között is etalonnak számító Singapore, ahogy a repülésben csak két betűvel emlegetik, az SQ, bár nem köztudott, de a világ legnagyobb Boeing 747-es üzemeltetője. Története során összesen 56 Jumbo teljesített szolgálatot náluk, ebből 42 a legkecsesebb, a 747-400 "Megatop".
1973-ban vették át az első két jumbót, amelyet mindössze három évvel a típus debütálása után rendeltek meg. Azt a modellt Super B-nek hívták, ma már a Skodát ismerjük meg erről a névről. 1973 és 1994 között 19 repülő rótta a tengeri mérföldeket Szingapúr és a világ nagyvárosai között, a Big Top névre hallgató 747-300-ast tíz évvel később 1983-ban állították be és 2001-ig összesen 15 repült a flottában, míg a 747-400 Megatop 1989-ben állt szolgálatba és repült egészen mostanáig. Ez a gép önmagában is történelem, hát még az SQ-nak, amelynek ez a típus tette lehetővé, hogy leszállás nélkül teljesíthesse a járatokat London és Szingapúr között.  Összesen negyvekettőt üzemeltetett ebből a gépből az SQ, s azért lehet rekorder, meg több olyan év is volt, amikor a jumbo különböző változataiból 53 szállította az utasokat. Most nyugdíjba vonuló 9V-SPQ lajstromjelű madárka 2001-ben érkezett a légitársasághoz.  Nem mellesleg, 13 747-400Freighter is repült a cégnél.
Tehát míg ma a szuperjumbó az SQ zászlóshajója, addig évtizedeken keresztül a jumbo volt az a gép, amelyen három osztályon minden luxust megkaptak a Singapore airlines utasai. Volt olyan gép, amelyik több, mint 35000 repült óra után ment nyugdíjba a SIN bázisról.  (Egy korábbi, Airbus A380-assal teljesített Zürich - Szingapú járat beszámolóját itt olvashatod.) Visszatérve a jumbóra, a kezdeti példányokon még a felső deck olyan kicsi volt, hogy az első osztály utasainak egy foteles klubot alakítottak ki, több millió liter francia pezsgő folyt ott el az évek során, de utas-székek nem voltak az emeleten. A Big Top felső deckje már kétszer akkora volt, így lehetővé vált, hogy ott egy dedikált business class-t alakítsanak ki, s ugyanez történt a megatop felső fedélzetén is.
Aki jegyet vesz az utolsó hongkongi járatra, számtalan ereklyét is kap ajándékba a légitársaságtól, amely híres a precizitásáról, a mintaszerű fedélzeti ellátásáról, a makulátlan kinézetű és ruházatú, s hihetetlen szépségű utaskísérőiről, s arról, hogy még a stewik ruhájának a színe is jelent valamit: azt, hogy milyen beosztásban, s milyen osztályú kabinban gondoskodnak az utasokról. Ha érdekel, milyen volt az SQ B747, nézd meg ezt a videót


747 SGD (szingapúri dollár), csaknem 150 ezer forint: ennyibe kerül a jegy, amely még ezekben a pillanatokban is kapható a Singapore Airlines történelmi, 747 és 748-as számú retúr járatára, amellyel végleg nyugdíjba küldik az egek királynőjét, a jumbót. A poszt mgejelenését követően hét órával száll fel az SQ utolsó 747-400-assal teljesített járata, a business jegy 2200 szingapúri dollárba kerül, s ezzel véget ér egy dicsőséges korszak a délkelet-ázsiai légitársaság történetében.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Tisztában vagyok azzal, hogy kissé offtopic dolog egy blogban a fölött örvendezni, hogy nyomtatnak egy könyvet, de mégsem kerülhetem el az e fölötti örvendezést, tudniillik ez a tény némi magyarázattal szolgál arra, miért lassult be az Egek Ura Blog az elmúlt néhány hétben.

 

Ennek magyarázata, hogy januártól, de már decemberben is, elég sok időmet felemésztette, hogy megfelelő információkat szerezzek be a Malév nehéz helyzetéről, a február harmadikai leálllást követő harmadik napon pedig a XXI. Század kiadó felkért egy, a teljes Malév-sztorit felölelő könyv megírására. Minthogy ez kihagyhatatlan lehetőség volt, igent mondtam, s egészen a múlt hétig a napi munkám mellett a könyvön dolgoztam. Nem volt épp hamar munka, így a minőséggel kapcsolatban is lehet elvárásotok, megtudhatjátok például, hogy az elmúlt 15 évben pontosan melyik Malév-vezér és milyen terveket készített a légitársaság leállítására, s milyen forgatókönyvek készültek állami szinten az újraindításra. Ízelítőt folyamatosan adok majd a történetekből, most azonban megmutatom a borítót. Ha pedig elő kívánod jegyezni 20 százalék kedvezménnyel, megteheted a Bookline és a Libri oldalain.

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Ryanair üzemelésének első hat hetében több, mint százezer utast szállított, akiknek a fele a legalacsonyabb árat fizette, valójában egyetlen fillért sem keresett Lisztferihegyen, az egész üzlet inkább jótékonysági akcióra hasonlít, ezért O'Leary vezérigazgató megérdemelne egy köztéri szobrot valahol a városban – mondta maga Michaal O'Leary, aki nem hagyta ki a lehetőséget arra, hogy fikázza a Wizz Air-t. Találkozott viszont a Ryanair rajzpályázat nyertes gyerkőceivel, akiknek húsvéti nyulat osztogatott és közösen fényképezkedett. (Fotó: Reviczky Zsolt - Népszabadság)

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

1050X395R16 - majdnem, mint a személyautóknál

Több éve merült fel először bennem, mi történik akkor, ha defektet kap egy repülő? Hogyan cserélnek kereket egy több tíz méter magas és több száz tonnás vason? Mennyi időbe telik? S mennyibe kerül? Milyen gyakran fordul elő? Hiába találkoztam már életemben - munkám során - sok repülőgép-szerelővel, mérnökkel és technikussal, mindig elfelejtettem megkérdezni. Azért, mert mindegyik alkalommal más érdekes dolgokról beszélgettünk, így a kerékcsere téma elsikkadt. Most azonban Márknak köszönhetően belebotlottam a CNNGo egyik cikkébe, amelyik szinte minden kérdésemre választ ad, méghozzá a Cathay Pacific egyik A330-asának példáján keresztül.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Vendégposztot közöl az Egek Ura Blog abból az alkalomból, hogy a világot járt barátom, Ortutay Gergely héderelhetett pár órát a Qatar Airways business osztályán Budapest és Doha között, majd szakmailag végig vezették a dohai prémium-terminálban. Egyet leszögezhetünk: a sárga irigység érzése nem véletlen, mi több, teljesen indokolt.


Kezdésnek szögezzük le: szerencsés vagyok. Elsősorban azért, mert a Qatar Airways Budapest-Doha járatát business osztályon tehettem meg, másodsorban meg azért, mert ez egy blog, így ez a vendégpost lehet szubjektív hangvételű. Szubjektíve pozitív. De e véleményemmel nem vagyok egyedül: az iparágilag  általánosan elfogadottnak számító Skytrax rangsora alapján – ami több mint 18 millió utas véleménye alapján készül – 2011-ben a Qatar Airways lett az év légitársasága. Nem véletlenül. Például azért, mert ilyen finomságokkal kényeztetik az utasaikat.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Igen sok érdeklődő levelet kaptam arról, hol kapható a Malév66 kiadvány, mert sok újságárusnál még csak nem is hallott róla az eladó. Nos, ez elképzelhető, de ha az árus olvasta az újságosok heti hírlevelét, akkor tudnia kell róla. Mindenesetre, a néhány ezres példányszám nem elég arra, hogy minden újságoshoz eljusson, ezért országszerte csaknem 1950 helyen lehet kapni. Ahol még esélyetek van megtalálni:

A legnagyobb Relay, Inmedio, Lapker árushelyek, beleértve természetesen a reptérieket is, valamint a közepes és a nagy Auchan, CBA, Tesco, Match, Kaiser, Spar és Interspar, illetve a benzinkutak: Agip, Lukoil, Shell, Mol, OMV shopjai.

A Lapcentrum továbbra is árusítja a kiadványt, az átfutási idő attól függ, milyen gyorsan fizeti be a csekket a megrendelő, s akkor a leggyorsabb, ha online fizet. A lapot a lapcentrum elsőbbségi küldeményként adja fel, tehát elvileg 24 órán belül célba ér!

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Április elsején az Air France először üzemelteti Airbus 380-assal a Párizs – Szingapúr járatot, s a nyári szezonban hetente háromszor repülnek szuperjumbóval, amely négyosztályos elrendezésben 516 utast tud szállítani. Az AF-nek ez a hetedik A380 célállomása.


Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Még négy napig tart egy finom Qatar promó, Ázsia felé nagyon klassz árakka, úgymint Bangkok 163, Peking 149, Hongkong 166, Sanghaj pedig 160 ezer HUF-ért. További finom árak:

Bangkok: 163900; Peking:149900; Delhi:143900 Sanghaj: 160900;  Dubai: 111900; Maldív: 227900;  Oszaka: 189900

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Népszabadság gondozásában megjelent egy igen igényes magazin-jellegű kiadvány a Malév történetréről, melynek elkészültében én is részt vettem. Az exkluzív magazin a búcsú jegyében készült, bemutatja a magyar légiközlekedési szakma kiváló alakjat, a hőskortól a napjainkig.

- Sosem érdekelt különösebben a repülés azon túl, hogy szeretem a felszállást, lenyűgözőnek tartom a hatalmas gépeket és irigylem a pilótákat. Ezért aztán engem lepett meg a legjobban, hogy ez a kiadvány lett pár napra a bibliám. Néhol kicsit bennfentes, itt-ott picit szakmai nekem, az átlagos olvasónak, mégis elérte azt, ami eddig igazából nem is tudatosult bennem. Azt, hogy hiányzik a Malév... - Kiváló kollégám, a Vasárnapi Blikk szerkesztője, Bittó Ákos írta ezt néhány nappal azt követően, hogy megvette a Malév 66 év kiadványt.

Garantálom, hogy nem teszed le ezt a füzetet, amíg végig nem olvastad! Úgy szerkesztettük, hogy ne csak a repülőfanatikusok találják érdekesnek, hanem azok is, akik amúgy nem foglalkoznak a mindennapokban a légitársaságokkal! Érdekel például, milyenek voltak a kormányfői és államfői járatok? Mit evett a gépen Gyurcsány és Orbán?

Hogyan született a légitársaság híres reklámzenéje, Presser Gábor szerzeménye? Megismernéd kicsoda Tankó Judit, az 1989-es arculatváltás divattervezőjét? S hogyan élte meg mindezt Pataki Ági akkori szupermodell, aki a formaruhákat megismertette az országgal? Tudod, hogy hová repült valaha a Malév s mikor? Hogyan készülnek a repülős kaják?

A Malév 66 kiadvány megvásárolható 990 forintért az újságárusoknál, vagy a www.lapcentrum.hu oldalon 790-ért.

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm gazdasag @hm kulfold @hm tech 737 737 800 747 747 8 767 777 787 a a319LR a320 A321 A330 a340 A350 A380 aa aacom aeroflot af AF447 air airasira airberlin airbus airbusa330 airfrance airlines airport airways akbar akl al alitalia alliance alrosa america american ams amsterdam ANA and angeles approach asia atl atlantic auckland austrian ausztrália aviv az b737 b747 B777 B787 ba baker baloldal bangkok barcelona bari Bcn beijing ben ber berlin bio biztonság bjs bkk blog bmi bmibaby boeing bologna bombardier bordeaux braedley british bud budapest budget bukarest business busz captain cargo caribbean cathay cdg celeb ceo changi charlotte check in china class clear cockpit code comac condor cost cpt crew croatia cx cz csa csőd dallas dash 8 delta deutsche dfw discount dl doh doha domodedovo dortmund dreamliner dunaclub dus dusseldorf easyjet economy edi egek egyptair el elal első emirates engine EU eurovízió everett expedia face facebook fapad fapados fco ferenc feri ferihegy festés fidesz first flight flybmi flyingblue fokker forli főtaxi fr fra france francisco franz futó gastro gatwick gauss gb germanwings gurion ha LOP hainan hajózó hajtómű hav havanna heathrow hel heraklion hkg hkt hna hong honlap hotel hudson huf iad ib inflight internet ipad izhma japán jet2 jetstar jfk jnb jobboldal johannesburg jose jumbo káosz kapitány katasztrófa kati kedvezmény kényszerleszállás kerék kerozin kína kl klm koh kong korean könyv kuala kul lagos laguardia landing las LAX lebourget légishow légitársaság lga lgw lh LHR liszt london los lot lounge low lufthansa lumpur lx lyon lys ma mad madrid malev malév marosvásárhely marti mayor md11 md80 media mel melbourne mia miami midland mikrobusz milan miles miracle mobil mobile more morvay moscow mszp mures mxp nápoly németország new ng norwich nrt nyc nyeremény officer olaszország olcsó Oleary onboard oneworld ord orly ory os osl oslo oszló osztály otp pacific palmas panasonic paris párizs paypal peking pendrive phuket pilot pilóta piramis pisa politikus pozsony premium premiumvoyageur prg promo pyramid q400 qantas qatar qr randi reap recaro reptér repülő repülőjegy repülőtér rio rolls románia romantika rossevelt royce ruzyne ryanair samui san sanya sas scandinavian sea security service sevilla sex sexy sfo sgn shannoon share shuttle sia siem SIN singapore skavsta skycourt social sorsolás southern southwest spanair spirit spotter sq star stockholm superjumbo swiss SYD szivárvány sztori szuperjumbó takeoff tel telekom terminal terminal1 terminal2 test tgm thy tire tirgu tokió tokyo tom toronto toulouse transfer travel trent tripoli tu 154 tupoljev turkish twitter txl ub united ura us us1549 usa utas utasbiztonság utazás varsó vaw VCE velence velencia venezia venice vie vienna virgin vis volotea vx Wav web wifi wizz wizzair wolf wolfkati york yotel zagerb zóna zrh zurich