LeBourget: majdnem eltelt A380 repülés nélkül
vargag|2011. jún. 21. 8:32
air, airbus, boeing, korean, lebourget, légishow, repülő
Gyors helyzetjelentés a párizsi LeBourget légishow-ról: majdnem úgy lett, hogy a párizsi szalonon nem repül programban az A380 szuperjumbó, végül aztán sikerült áthidalni a programot úgy, hogy a Korean Air-nek átadott, s már színre festett gép lerepülte a programot a gyári festésű Airbus helyett, a gyári pilóták támogatásával. Az Airbus gépét ugyanis nekitolták egy illetéktelen helyen tartózkodó hangárnak. naná, hogy lemondták az összes repülését.
Egyebekben, a kiállításon ott volt az Armavia színeiben már kereskedelmi forgalomban álló (két éve pont itt, a szalonon még Malév-megrendelést is bezsebelő) Szuhoj Superjet SSJ100, illetőleg a Boeing 747-8i, amely ugyan elrepült a nyugati partról Párizsba, az Airbus dominálta légishow-n csak statikus kiállítási elemként viselkedik. Nicolas Sarkozy és Vlagyimir Putyin is tiszteletét tette a szalonon, maga promótálandó saját országuk termékeit, hiszen a piac hatalmas, ám a versenybe csakhamar beszállnak a kínaiak is.
